Anna dráma háromszöge: A Megmentő, az áldozat és az elkövető
Az áldozat
Anna ad. Sokat, magát, az életét. Annak érdekében teszi mindezt, hogy bizonyítsa önmaga számára, és mások számára, hogy ő méltó a szeretetre. Tévesen hiszi, hogy neki ezt bizonyítania kell, ki kell érdemelnie, és nem hiszi, hogy már eleve érdemes rá. Szétaprózza magát, másokért él és annyira elfoglalt, hogy nincs ideje azokra a dolgokra, melyeket igazán szeret csinál. Dolgok, hobbik, tevékenységek, melyek csak róla szólnak, a saját öröme érdekében, mint a festés, a jógázás, túrázás, a barátokkal töltött idő, vagy egy jó könyv elolvasása. Pedig pont a saját figyelmével, önmaga választásával gyógyíthatná be az önszeretetén ejtett sebeit. Mindazokat a sebeket, melyek gyógyításáért most értelmetlenül, egy ördögi körben, kívül küzd. Helyette minden percét feléli a megfelelés, amit a szeretetért, az elismerésért vívott belső konfliktusa gerjeszt újra és újra. Megint csak pont arra nem figyel akiből mindez elindul, a legfontosabb személyre, önmagára. És így lesz belőle áldozat. A szegény Anna, amikor néha elege lesz mindenből. Anna az, aki mindent megtesz, mégsem jut előrébb, mégis becsapják és mégsem becsülik meg. Anna tétlenül áll önmaga előtt és nem érti, miért működik így a világ.
Ha mások igazán méltányolják a nagylelkűségét, Anna jobban érzi magát, de ezzel kiszolgáltatottá tette a saját önbecsülését, önszeretetét és elfogadását. Ezt az érzést kívül hajkurássza és mindig csak másoktól fog függni a boldogsága, az öröm állapota. Anna önként mond le az önbecsüléséről és ő neveli rá az embereket arra, hogy őt lehet használni egy kis alamizsnáért cserébe vagy néha még annyiért se. Az emberek messziről érzik Annán, neki ennyi elég, ő nem tartja magát többre, nem érdemel meg semmit. Vele mindent meg lehet tenni és az emberek, ha akarnának sem tudnának Annának többet adni, mert a túlkompenzálásával, a kisugárzásával élteti, hogy önmagában úgy ahogy van, nem elég jó, nem szerethető. Annát könnyű eltaposni és sokszor találja magát hálátlan helyzetekben, de nem azért, mert kegyetlen a világ, hanem azért, mert Anna azt tanította meg a környezetének, hogy ő senkinek sem lehet már eleve elég jó, de legfőképpen önmagának nem képes eleget tenni, nem hisz magában. Anna úgy véli, a szeretetért állandóan tenni kell valamit, feláldozva, kiszolgáltatva saját magát, így tartva fent azt állapotot, amiért mások csak elvenni tudnak tőle, de adni nem. Anna ilyenkor mélységes önsajnálatba zuhan, de nem tanul a tükrökből.
Az elkövető
Anna dühös lesz, hogy őt senki sem értékeli és vérszemet kap, megtorolja az ellene elkövetett bűnöket. Számon kér, kifakad majd megfogadja, ha mások semmibe nézik, akkor ő sem ad többet senkinek semmit, csak pont annyit, amennyit ő kap másoktól. Anna kifordul önmagából és mutogatni kezd. Megkeseredetté válik és zsémbessé. Nem veszi észre, hogy ő hagyta, hogy mindez idáig fajuljon. Ő akart megváltó lenni, majd áldozattá vált és közben ő volt a legnagyobb elkövető, aki másokhoz hasonlóan önzően csak elvenni akart valamit, ami neki nem volt. Szeretetet. Anna már nem is gyógyulni szeretne, Anna bosszúra szomjazik, még jobban megmérgezve ezzel saját lelkét. Annának egyetlen esélye annyi, ha nem menekül önmaga elől, őszintén szembenéz saját magával és többé nem kifelé tekint, hanem végre belülre, a lelkébe.
Ekkor ott fogja találni önmagát, azt a kislányt, akihez visszafordulhat, akit átölelhet, és aki egész végig, csak rá vágyott, de nem hallotta meg őt, mert másokat helyezett maga elé, kívül kereste a megoldást. Ennek a kislánynak, a saját figyelmével végre megadhatja mindazt a szeretetet, amit másoktól elvárt.
Anna ekkor igazi békére lel és ráébred, mindvégig rossz irányba indult. Végre egészségesen önmagát helyezi előre, leteszi a megfelelési kényszerét és hiányosságai helyett, felfedezi egyedi, és utánozhatatlan erényeit. Abban a pillanatban, ahogy ezt megteszi, lelkének kertje újra virágba borul. Egyre több olyan dolgokat tesz, melyek örömmel töltik el, és el jut oda, hogy megtud bocsátani önmagának és a tükreinek, akik mindvégig a legnagyobb segítői voltak gyógyulásának útján. Már nem haragszik, hálás. Anna belső erőre tesz szert, és már tudja, sosem kell félnie, hogy ez az erő, ez a szeretet elhagyja, mert ez az övé, ez nem függ másoktól, többé nincs kiszolgáltatva senkinek. És akkor megtanulja, hogyan szeresse féltétel nélkül önmagát, pont úgy ahogy van. Többé nem akarja már kiérdemelni a szeretetet. A boldogsága, csak a felismerésére várt végig, hogy a szeretetet, már a születésével kiérdemelte.
Instagram ITT
Tetszett a cikk? Oszd meg másokkal is!
Szólj hozzá a cikkhez