Amire már nem vagyok hajlandó, és sokkal boldogabb vagyok tőle
Már nem maradok csendben, amikor önérvényesítenem kell. Már nem pazarolok időt az időrablókra, figyelmet az energiarabló kapcsolatokra, könnyet a szárnyaszegett szerelmekre. Megértettem, hogy mennyire fontossá vált a mai időkben az önmagamért és elveimért való bátor, elszánt kiállás. Vitathatatlan tény, ha őszintén kimondom, amit gondolok, azzal hatalmas kockázatot vállalok, ám semmi sem fájdalmasabb, mint örökre benne ragadni egy olyan életben, ahová nem tartozom, és soha nem is teljesedhetek ki benne. Sokszor a legalapvetőbb emberi megnyilvánulásokhoz is bátorság kell. Vannak, akik éveken át gyávák ahhoz, hogy kimondják: sajnálom, bocsánat, szeretlek. A párkapcsolatomban örökre sutba vágtam a játszmákat, mert őszinteség, és tiszta, világos szavak nélkül csak szeparált, magányos lakatlan szigetekre sodródunk egymástól. Kár a fájdalomért, és az elvesztegetett időért. Kár a hosszantartó csend periódusokért.
Már nem mondok igent, amikor valójában nemet akarok mondani. Nem leszek zéró önbizalmú igenember rettenetes megfelelési kényszerrel, aki eltökélten hiszi, kapcsolatait csak úgy tudja fenntartani, megőrizni, ha soha nem mond nemet.
Mert az embert ma a NEM-jei minősítik. A NEM kockázatos válasz, mégis hatalom, tartás, a határok meghúzása. Ahol a nem, ott a hatalom, aki nemet mond, az diktálja az iramot. A nem az valójában az önbecsülésem, és a méltóságom barikádja, hogy eddig és ne tovább.
Már nem haragszom és nem neheztelek a múltra, hanem megtanultam, hogyan ássak a lelkem legmélyéig, és gyógyítsam sérüléseimet. Megtanultam, hogy egy boldog kapcsolat elsősorban önmagam fejlesztésében, lelkem tisztogatásában rejlik. A társam, aki örökre velem halad majd az úton, megérdemli hogy egy rendben lévő Embert adjak neki ajándékba.
Tetszett a cikk? Oszd meg másokkal is!
Szólj hozzá a cikkhez