Amilyen a szakítás, olyan volt a kapcsolat
Az elengedés során elfogadjuk, és a megfelelő polcra helyezzük egymást, negatív, fájó érzéseinket, a haragot, a veszteséget, az alkalmatlanság sebeit. Azt jelenti, hogy találtam számodra egy méltó „rekeszt” a szívemben, és minden történés ellenére is képesek vagyunk tisztelettel és szeretettel gondolni rád. Ha ez nem történik meg, nem tudunk továbblépni. Ameddig elutasítással, negatív érzelmekkel, bosszúvággyal, erős indulatokkal kötődünk egymáshoz, akkor még nem dolgoztuk fel. A lezártnak hitt emberi kapcsolatok akkor még ott munkálnak bennünk, latensen megbújnak, alattomosan lappanganak lelkünk zugaiban. A szerettelek szó azt jelenti, hogy valaha számított a másik ember, hogy helye volt mellettem és figyeltünk egymásra. Ha szerettem, akkor elengedtem. Akkor nem kell távol tartani magam, és óvakodnom tőle, mint valami negatív erőtől, ami pusztító hatással lehet mindennapjaimra, nem kell félnem attól, hogy maga alá temetnek a szakítás romjai.
Ez a fajta elutasítás kell a továbblépéshez, ám ha ebbe beleragadunk, ebben a fázisban megrekedünk, bosszút állunk, szándékosan kárt okozunk, ellehetetlenítjük a másik ember életét, helyrehozhatatlan károkat okozunk, évekig elhúzva a gyűlölködést.
Kettőnknek el kell fogadnunk, hogy nem csupán kínszenvedés volt az együtt, valamiért megtaláltuk egymást és kötődni kezdtünk, volt boldogságunk és örömünk is. Muszáj reális és szeretetteljes egyenleget készíteni az együtt töltött időnkről. A szakítás ne legyen egyenlő háborús blokád beállásával, de engedjük végre, hogy kapcsolatunk kivérezzen, és békében átkeljen a szivárványhídon.
Tetszett a cikk? Oszd meg másokkal is!
Szólj hozzá a cikkhez