Az érzelmileg zsarolt helyzet a huszonkettes csapdája. Nem lehet belőle épen és jól kikerülni. Nagyon nagy kockázatot kell vállalnunk, hiszen a másik vagy magának árt, vagy nekünk és mindkét lehetőség rettegéssel tölt el bennünket. Érzelmileg is érintettek vagyunk, hiszen a lelki terror legalkalmasabb eszköze a bűntudatkeltés, és saját magunk leértékelődése a folyamat során. Már nem érezzük alkalmasnak magunkat új vagy más kapcsolatra, ezért már mi is félünk lépni. Azt fogjuk hinni a végére, hogy nekünk ennyi jutott vagy ennyi jár. A legszomorúbb, ha azt hisszük, hogy ez a szerelem.
Minden nőt és férfit kérve kérek, aki magára ismert bármely oldalról, egy dolgot vegyen figyelembe: csak és kizárólag a saját életünkért és boldogságunkért vagyunk felelősek. Aki a saját életével vagy mi testi épségünk megsértésével fenyeget bennünket, vagy testileg, szellemileg megcsonkít minket, hiába kapunk szeretetmorzsákat, hosszú szerenádokat, esetleg bocsánatkérést… az nem szerelem és sosem volt az. Ahogy mondani szokás „az egó házasodott nem a szív”. Soha, semmilyen körülmények között ne engedjük meg egy másik léleknek, hogy szabadon rombolhasson a mi lelkünkben. Nincs kivétel. Lágy szívünkkel, emberi értékeinkkel, neveltetésünkkel, illetve szeretetünkkel gondolhatjuk, hogy tudunk segíteni a másikon, de ne tegyük. Nem kegyetlenség, ha kilépünk egy romboló kapcsolatból, hanem életbe vágó döntés. Mert bármit tesz a másik fél velünk, ellenünk vagy önmagával és bármilyen helyzet is váltotta ki belőle, kérem figyeljenek rá: a saját felelősségét nem vállalja fel.
Akár mi okoztuk a fájdalmat akár nem, nincs semmilyen kötés, ami feljogosítja a másikat arra, hogy fenyegessen bennünket. Az, hogy a másik nem vállalja az életéért és boldogságáért vagy boldogtalanságáért a felelősséget az szomorú dolog, de nem szükséges magunkra venni helyettük. Ha önmagunk javulásáért mindent megteszünk és igyekszünk bántás nélkül elsétálni, akkor már megtettük, amit tudtunk. Senkinek sem tartozunk elszámolással csak önmagunknak. Mert a fájdalmat okozhatja bennem valaki, az úgyis bennem születik meg és én döntöm el, hogy ösztönből, vagy pedig magasabb nézőpontból reagálok rá. Ahogy egy régi intés tartja: „Te ne árts senkinek, tedd azt, mit akarsz.”
Ébredjünk fel és merjünk kiállni önmagunkért. Sosem késő újrakezdeni bármilyen életszituációt, és sosem maradunk egyedül, bármennyire is erre gondolunk az elején. Mert ha engedjük, hogy csak kellékek maradjunk mások fájdalmának fertőjéhez, akkor szép lassan minden eltűnik belőlünk, amiért szerethetőek vagyunk. Legyünk éberek és vállaljuk a saját boldogságunkért a felelősséget. Sokszor a másikért sem tudunk többet tenni csak ezen az úton. És ne féljünk lépni. A segítség mindig láthatatlanul ott lesz mellettünk, mert az élet nem fog magára hagyni minket. Merjünk kérni, ha rettegünk. Merjünk élni akkor is, ha a szívünknél fogva próbálnak elnyomni bennünket. Mindig van kiút.
Tetszett a cikk? Oszd meg másokkal is!
Szólj hozzá a cikkhez