Akkor is szeretlek, amikor nehéz!

Ez az a valóság, amelyben néha szakadék képződik köztünk, és olykor nem tudhatjuk biztosan, elég erős –e a szeretet kettőnk között ahhoz, hogy hidat építsünk belőle.

Akadnak hetek, amikor miattam nehéz. Amikor a nézetkülönbségeink minden mennyiségben összetalálkoznak. Amikor annyira fáradt vagyok, és türelmetlen, hogy magamat sem bírom elviselni. Vagy épp akkor, amikor rettentően vágyom egy kis extra szeretetre, te viszont épp az introvertált időszakodat éled. De vannak olyan időszakok is, amikor összecsapnak a hullámok a fejem felett, és elfelejtek figyelni rád. Van, hogy mindenen kiborulok, és a legapróbb megjegyzésedtől is vérig sértődöm. Előfordul, hogy duzzogok, sőt az is, hogy képtelenség velem szót érteni. Néhanap felemelem a hangom, és megfeledkezem arról, hogy nem az egyéni győzelem a fontos egy vitánkban, hanem a közös nevező.

Akadnak hetek viszont, amikor miattad nehéz. Amikor annyira makacsul ragaszkodsz az elveidhez, hogy az ész érveim tömkelegének a felsorakoztatása sem elég ahhoz, hogy meggyőzzelek. Amikor a racionális éned szembetalálkozik az én érzelmes énemmel, és ettől ridegnek érezlek. De olyankor is nehéz, amikor a maximalizmusodból adódóan nem veszed észre, ha én épp teljesen lemerültem. Kiborulok, amikor a rendszereteted akkora testet ölt, aminek lehetetlenség megfelelni. Nehéz, amikor érzem, hogy ellenségként kezelsz, mert épp nem értünk egyet, és a Világból kilehetne kergetni akkor, amikor matematikai egyenleteket meghazudtolóan érvelsz az én érzelmes kifakadásomra.

Sokszor elbizonytalanodom magamban, a jövőben és a vélt igazságomban is. De egy dologban mindig biztos vagyok:

Szeretlek! Minden nehézség, akadály, és tökéletlen pillanattal együtt. Mert pontosan tudom, hogy a boldogság nem a tökéletes pillanatokkal kezdődik. A boldogság az, amikor a legnagyobb duzzogás ellenére is összebújunk a nap végén, és én tudom: Jöhet bármi, lehet bármennyire nehéz, szeretni foglak! Azért, aki vagy, és azért, aki én lehetek melletted. Azért, mert nem csak a társam, a szeretőm, és a párom vagy, hanem a legjobb barátom is.

És bár a mögöttünk lévő úton nem egymás mellett haladtunk, de szeretném, ha tudnád, hogy én, az előttem álló évek minden napján Téged választanálak, újra és újra. Még akkor is, amikor nehéz!

Előző

2 / 2. oldal

Tetszett a cikk? Oszd meg másokkal is!

Dibáczi Dóra

Az életemben mindigis központi szerepet töltött be az írás. Gyerekkoromtól kezdve amolyan gyógyírként használtam. Egy menedéknek. Ami mögé elbújhatok, közben pedig mégis ki adhatom magamból ami a lelkemet nyomja. Egy idő után aztán a környezetem hívta fel rá a figyelmem, hogy ez az érzék több annál, minthogy magamnak írjak egy füzetbe, ès talán segíthetnék a történeteimmel, gondolataimmal másoknak is. Mivel az írás mellett az empátia és a segítőkészség az, ami számomra mèg rendkívül fontos, így már csak egy nagy adag bàtorság kellett, hogy ràlépjek egy olyan útra, amire mindig is vágytam.. Írjak. Ne csak magamnak, Nektek is. Van mèg mit tanulnom, ès nèha mèg meztelennek érzem magam egy - egy mélyebb gondolat megfogalmazása után, de ha a soraim már csak egy embernek is segítenek, jókor - jó időben, akkor elmondhatom: cèlba értem!