Tudod, ez nem egyszerű. Néha hiába próbálkozom. Van, hogy a szívem nem engedi be ezeket az emlékeket. Még túlságosan erősen él benne a fájdalom, amit ezek a pillanatok okoztak. A felismerések, a kételyek, az összes szívszorító vallomás.

Olyankor csak dobog tovább. Egy helyett két dobbanás, s már el is szállt a pillanat. Nem marad más, csak Te. A kép, ahol nevetek. Fekszem melletted, önfeledt vagyok. Érzem magam körül a két kart, mely között a szürke hétköznap is színessé vált, egyetlen szó, nyugalom. Te nézed, alig hiszed el, hogy neked köszönhető ez az őszinte, igazi kacaj. Alig hiszed el, hogy a tied vagyok. Érzed, hogy a boldogságom csak miattad boldogság, s én érzem, hogy boldog vagy.

A szívemnek ez a tökéletes pillanat sem elég, kell egy csattanó a filmbe.

Önfeledt vagyok, te boldog, s én boldog. Azt mondod, szeretsz, újra hallom. Ekkor már kinyitom a szemem, s többé nem igaz, mit az elején mondtam neked, megrémiszt a sötétség.

• elengedés érzelmek szerelem

---

Tetszett a cikk? Oszd meg másokkal is!