Adni és kapni, avagy a nagylelkűség tényleg megéri

A nagylelkűség természetes önbizalomnövelő és az önutálat természetes visszaszorítója. Nemcsak, hogy jobban érezzük magunkat tőle, de aktívan küzd az elszigeteltség és a depresszió érzése ellen is. A depresszióval küzdő emberek számára bizonyítottan előnyös az önkéntesség, mivel értéket és célt ad nekik, miközben szociális környezetbe kerülnek. Nemhiába hallani annyi történetet arról, hogy egy szakítás után például az adott illető félretéve a saját fájdalmat úgy dönt, hogy önkéntes munkát végez. Hiszen így lehetőség van egy úgynevezett “szociális háló” kiépítésére. Életre szóló barátságokat is lehet kötni akár.

Azzal, hogy nagylelkűek vagyunk, a másik ember iránt tanúsított empátia lehetővé teszi számunkra, hogy önmagunkkal szemben is érzékenyebbek legyünk, és nagyobb értéket adjunk magunknak.

Egy gyermekek körében végzett vizsgálat megállapította, hogy amikor a gyerekeket anélkül dicsérték meg, hogy bármi olyat tettek volna, amivel ezt kiérdemelték volna, az az önbecsülésükre nem volt hatással. Ezzel szemben, amikor a gyerekeket tényleges cselekedetekért, például nagylelkűségért dicsérték, önbecsülésük javult. Ugyanez az elv mindannyiunkra igaz. Ha bókokból táplálkozva építkezünk, az nem igazán hat az önértékelésünkre, míg a nagylelkűséggel járó elégtétel növeli azt. Ráadásul, amikor ténylegesen adunk, adakozunk, sokkal nyugodtabbak, kiegyensúlyozottabbak leszünk, egyszerűen a pillanatnak élünk. 

Azok közül, akiket arra tanítottak, hogy úgy adjanak, hogy nem kérnek érte cserébe semmit, sokan szégyellik vagy zavarban érzik magukat, ha segítséget kapnak. A felénk irányuló nagylelkűség elfogadása azonban szintén fontos része ennek a témának.

Adni és kapni. Tényleg ez a világ egyik legszebb, legnagyvonalúbb dolga.

• nagylelkűség

Tetszett a cikk? Oszd meg másokkal is!