Abban a kapcsolatban virágzik a magabiztosság, amelyben a magját elvetik?
Illetve csak hiszem, hogy így lesz. Mert emlékszem, láttam a könnyeket az arcodon, és kitörölni azt a saját fejemből, azt hiszem, lehetetlen. Soha nem akarnám még egyszer látni rajtad ugyanazt, mert azt átélni embernek nem való.
Talán a következő kapcsolatodban, ott, ahol már csak azt meséled el a másiknak, hogy valamikor régen bántottak, de szerencsédre már sikerült rendbe tenned magad. Amikor érezni fogják, hogy nem fűződik már oda fájdalmad, hogy alig van rajta energia. Akkor szabadabban nevethetsz a másikra, és ő nem fog attól rettegni, hogy újra felébreszti benned azt a fájdalmat – hiszen sosem látta, amit én akkor te rajtad. Amikor gond nélkül elhiszik, hogy minden rendben van, hogy a magabiztosságod valós, nem pedig védekezési mechanizmus.
És én ugyanezt érzem rajtad, hogy van benned félelem, nehezen hiszed el, amit mostanra őszintén érzek és megélek. Olyan, mintha sose látnál másnak, mindig keresnéd és kutatnád a morzsákat, pedig olyan szépen kitakarítottuk a lelki házunkat. Mintha elvetni elvethettük volna egymásban a magabiztosság magját, de nem mi láthatjuk virágozni azt a gyönyörűséget a másikban. Akárhogyan is van, tudom, hogy megmentettük egymást – és ha nélkülem virágzol majd, nekem az is boldogság!
Tetszett a cikk? Oszd meg másokkal is!
Szólj hozzá a cikkhez