A nosztalgia örökre szerves része marad az életemnek
Az az igazság, hogy hozzám hasonlóan nagyon sokan, most értünk el egy olyan életkort, aminél elvileg illik elengedni a gyerekkort, a múltat. Talán. Talán el kellene. Csakhogy ez nem érdekel, egyáltalán. Én ugyanis felülírom ezt a forgatókönyvet, mert úgy döntöttem, (és ehhez a döntéshez a jövőben is tartom magam), hogy a személyem egy fontos része mindig gyerek marad és nem engedi el az emlékeket. Nem engedi el, mert ezek adták és adják az élet értelmét. Ezért érdemes a nagybetűs felnőtt életben is úgy élni a mindennapokat, hogy legyen mire visszaemlékezni. Na persze, nem az általános értelemben definiált “nagy dolgokra” asszociálok most, hanem valódi érzésekre és értékekre. Bármire, amitől mi magunk többek leszünk.
Ez az egész dolog nem összekeverendő a megrekedéssel. Az teljesen más. Nem hátrafelé haladunk, nem próbáljuk görcsösen visszahozni a jelenbe a rég elfeledettnek tűnő pillanatokat. Egyszerűen csak vagyunk páran, akik végérvényesen elraktározzák ezeket az élményeket, érzéseket, érintéseket, illatokat, a mai napig megfejthetetlen, mégis eufóriát okozó történéseket a szívünkbe. Az emlékeink legmélyére.
Ha van valami, amit szeretnék majd átadni a gyerekemnek, ha lesz, hogy ugyanígy nyúljon vissza bátran mindahhoz, ami számára erőt, örömet ad, és ezt ne szégyellje soha egy percre sem. Az élet valóban kiszámíthatatlan, elképzelhető, hogy sokkal radikálisabb dolgok is fognak történni, mint azt hinnénk alapvetően a mindennapokat illetően, de egyet biztosan tudok, egy dolog soha nem fog változni: A nosztalgia örökre szerves része marad az életemnek.
Tetszett a cikk? Oszd meg másokkal is!
Szólj hozzá a cikkhez