A minap az edzőteremben pont a legnagyobb tömegben sikerült érkezzek ami azt jelenti, hogy a női öltöző ilyenkor zsúfoltságig tele. Kicsit szemlélődtem, üres szekrényt kerestem majd leültem, vártam, hogy oszoljon a tömeg. Eközben érdekes észrevételek jöttek.

Különböző formák, testet öltve keringtek előttem. Ezek a sűrű anyagok intenzíven nyomták ki az energiát magukból. Ki ilyet ki olyat, de ami leginkább érezhető volt, szinte késsel vágható, teret belengő, az az elégedetlenség.

A szupervékony csontos típus, a picit husi, a nagyon terebélyes, az idősödő ráncos, a logó/kevésbé feszes és persze a "makulátlan" kockás hassal bíró. Változatosabbnál változatosabb testalkatok, csak egyetlen dolog nem változik: a hiánymotiváltság. Mi az amim nincs, mi az amin változtatnom kellene, mi az ami miatt nem vagyok elég jó. Én is ilyen vagyok sokszor és csak gyakorló fázisban vagyok az önegyensúly és önszeretet tekintetében. Szóval nagyon is jól ismerem ezt a folyamatot. Viszont most valahogy máshogy láttam ezeket a nőket.

Furcsa érzés fogott el. Legszívesebben hangosan kimondtam volna mindegyiknek, hogy "olyan szép vagy és elég vagy, ahogyan vagy". Ez nem jelenti, hogy nem lehet törekedni, hogy fejlődjön a testünk, de a folyamat közben szeressük magunk és lássuk, hogy nem feltétele az értékességünknek az, ahogyan kinézünk. Van, hogy egy komoly lelki folyamat vezetett oda, hogy esetleg súlyfelesleg legyen rajtunk vagy éppen túlkínozzuk magunk és pont ellenkezőleg, anorexiába hajszoljuk testünk. Van egy alap genetikánk is ami szintén keretezi a lehetőségeink. A lényeg mindenképp az, hogy ezeket elfogadjuk és ne bántsuk magunk. A korlátaink, a múltunk, ok-okozati összefüggéseink megértése és az ebben való megnyugvás az első lépés. Azt is látni kell, hogy nincs egy egyetemes jó, egy külső ideál aminek meg kell felelnünk. Ezek az ideák időszakosan váltakoztak évszázadokon keresztül és így van ez a jelenben is. Valamint az internet és reklámok által sugárzott képek is téves elképzelésekkel tömik tele a fejünk.

Azt érezzük nem lehetünk önmagunk, és folyton másokkal kell versenyezzünk. Én ott abban az öltözőben szépnek láttam minden nőt. Testek, amikben lélek lakik. Testek, amik nem csak testek. A látvány mindig mulandó és minden fázisa gyönyörű. Egy óriási veszteség, hogy ezt mennyire ritkán és kevesen tudják kiélvezni. Felemelő érzés, mikor úgy tekintünk magunkra és ezáltal nőtársainkra, mint egyedi és megismételhetetlen, teljes individuumokra. Nem kell kényszeresen azon lennünk minden percben, hogy hogyan változtassuk meg magunk! Elegek vagyunk, jók vagyunk és megengedett hibázni is. Sisterhood van, nem pedig egy örökös, véget nem érő versengés magunkkal és a többi nővel a világban.

Ps: sok éven át tartó folyamatos negatív bevésődéseket letenni és megváltoztatni nem két nap alatt fog menni. Gyakorlás, gyakorlás, gyakorlás. Valamint azt is fontos észben tartani, hogy lesznek jobb és rosszabb napok ugyanis az önbántó mondatok pozitívvá formálása nem lineáris folyamat.

• elfogadás nők önelfogadás önismeret önszeretet

---

Tetszett a cikk? Oszd meg másokkal is!