A játszmák megölik a szerelmet
Fel kell ismernünk a végszót, a mérgező mondatot, amit már nem szabadna elmondani, mégis kimondjuk, nem törődve a következményekkel. Figyelnünk kell, és realizálnunk kell azt a pontot, ahol a játszmát indítjuk, vagy ahol a másik indítja felénk a szavak zuhatagát. Ekkor már reagálhatunk tudatosan másképp, és szavakkal, ami rendkívül fontos. Mert a némaság, vagy az elvonulás nem vezet eredményhez, és legalább olyan mérgező, kapcsolatgyilkos hatása van, mint egy jól begyakorolt szócsata forgatókönyvének. Ha tehát más a végszó, nem lehet szokásos módon befejezni a játszmát. Megakad a gonosz párbeszéd fonala, és így nyílik lehetőség arra, hogy valóban egymásra tekintve, szeretetteljesen arról szóljon a beszélgetés, amiről igazán kellene. Minden kapcsolatra más játszma jellemző, hiszen minden ember ugyanarra a végszóra, vagy kijelentésre más-más módon reagál. Pontosan tudjuk, hogy akivel játszmázunk, milyen témára ugrik, hol veszítheti el a béketűrését. Szívem, észrevetted, hogy már megint ugyanazt játsszuk? Már megint ugyanaz a lemez, kicsit már unom. Biztosan ismerősek a mondatok. A játszma tökéletesen alkalmas a normális, nyílt, problémamegoldó, szereteten alapuló kommunikáció meggyilkolására.
Mi tehát a megoldás? A nehéz témák megtárgyalhatók úgy is, hogy közben a másik érzi, nem veszítettük el rajongásunkat irányában, még mindig a szerelmünk, a kapcsolatunk áll életünk piramisának legtetején, és ez a beszélgetés most kettőnkért zajlik, mert szeretlek, mert fontos vagy nekem. Ezt kellene megtanulni mindenkinek, a nyílt, játszmák nélküli kommunikációt. A játszmák látszólag kielégítik belső igényeinket, de valójában teljes ürességet érzünk, amely mindkét félre igaz. Tudatosan, bizalommal kellene segítünk egymást az őszinte emberi kommunikáció felé vezető úton, mely a szeretetnyelv egyik újabb kifejezésmódja lehetne.
Tetszett a cikk? Oszd meg másokkal is!
Szólj hozzá a cikkhez