A futás alkati kérdés?
Hogy kezdjek sportolni, hisz nem fogom bírni? Most komolyan, ilyen testtel menjek el edzőterembe? A futópályán is ki fognak röhögni, ahogy én futok. Milyen a futóalkat? Létezik egyáltalán ez a fogalom? Magamból kiindulva nem.
Sokan azért nem kezdenek bele a mozgásba, mert azt gondolják, nincs meg hozzá az alkatuk. Amikor elkezdtem a futást meglepve tapasztaltam, hogy első alkalommal 2,5 kilométert egybe le tudtam futni. Onnantól persze gyaloglás volt, mert kész, ennyi, nem volt bennem több. Szép lassan elkezdtem váltogatni a futás-gyaloglást, míg eljutottam oda, hogy egy szuszra körbe tudtam futni a szigetet. Nagyon boldoggá tett, még akkor is, hogy az időm 37:41 volt.
Photo by martin-dm / GettyImages
Aztán negyedévente megdupláztam a távokat, jött a 10 kilométer, a félmaraton, majd a maraton.
Sosem voltam vékony testalkatú, ám mégis a fejembe vettem, hogy futni fogok. Hazudnék persze, hogyha azt mondanám, hogy könnyű így futni, mert nem az. Minden kilométerért megküzdök. Az 5 kilométeres távon is elfáradok. Persze sokat nőtt a küszöböm az elmúlt egy évben, igaz, nem döglök ki utána, de érzem a jól eső fáradtságot. Úgy érzem, ilyen testalkattal még inkább kihívás és kuriózum nekivágni a futásnak vagy bármilyen sportnak.
Mozgásra születtünk, ám a divat, a médiából áramló modellek képei olyan önértékelési zavart okoznak, amit nehéz leküzdeni. Szinte nem tudunk eljutni A-ból B-be, hogy ne látnánk egy óriás plakátot, újságcímlapot a szikár, vékony modellek képeivel. És csak hatnak a tudatalattinkra és hajlamosak vagyunk a könnyebb utat választani, mondván “úgysem fogok így kinézni sosem”. Ezzel el is könyveltük, hogy így is marad minden és mindenünk.
Ne tegyük! Becsüljük magunkat annyira, hogy igenis nekifutunk és csináljuk.
Rájöttem, hogy azért nem volt eddig hatásos a súlycsökkenésem, mert mindig időintervallumokban gondolkodtam. Például 1 hónap alatt -20 kiló, vagy az osztálytalálkozóig -100. Kinek szólnak ezek a fogadalmak? Magunknak vagy a külvilágnak? Ahogy éreztem magamon, a külvilágnak szólt. Persze, ahogy közeledett az adott dátum vagy esemény és nem értem el olyan eredményt, mint, ami a fejemben volt, jött az idegesség, frusztráltság és puff. Ismét tésztát ettem tésztával.
Le kellett raknom a szemellenzőt és elfogadnom, hogy az az élet, ami az én fejemben a fittséggel jár, az nem egy időszakra szól, hanem egy életre. Ez egy életmód és nem 12 vagy 13 hetes intervallum.
Tavaly nyáron, amikor először a szigetre merészkedtem több, mint 100 kilo voltam. A legegyszerűbb felszerelésben, pár ezer forintos noname „futócipőben”, egy rövidnadrágban, és egy egyszerű pamut pólóban. Zavart, hogy mit fognak gondolni rólam? Nem. Arra koncentráltam, hogy mit akarok elérni és mi a célom. Semmi nem tántorított el. Pedig egyszer még egy reggeli futás alkalmával az éjszakából ott maradt erősen kapatos állapotban lévő srácok meg is tiszteltek azzal az egy mondatukkal, hogy „hát rád fér a futás”. Persze nem esett jól, zavart. Ám ez csak ösztönzőleg hatott rám, mert gyorsabb kört mentem azon a reggelen az előzőekhez képest.
Nem attól leszel futó, hogy vékony vagy, 0 deka súlyfelesleggel. Hanem attól, hogy rendszeresen eljársz futni. Nem attól leszel győztes, hogy gyorsabban futod az 1, 5, 10 stb. kilométereket XY-nál, hanem hogy magadhoz képest egyre jobb vagy, magadat győzöd le és a kifogásaidat. Boldog vagy attól, hogy futsz, nem a más tempójában, hanem a tiédben. És meglátod, minden alkalommal egyre jobban fog menni.
"Mert nem a szenvedés az élet sója. A boldogság az élet sója, és létezik boldogság: az érte való harcban létezik." – Oriana Fallaci
Ráki Tamás
Tetszett a cikk? Oszd meg másokkal is!
Szólj hozzá a cikkhez