A fájdalom elkerülése fájdalmasabb, mint maga a fájdalom
A gyermekkorunk lezárult, nincs lehetőségünk arra, hogy ami elveszett, bepótoljuk
A szabadságunk kulcsa, hogy ezt a tényt el tudjuk gyászolni. Meg kell szüntetnünk a hamis reményt, hogy ha majd elég jól viselkedünk, szeretni fognak minket - ez nem más, mint a bennünk élő sebzett gyermek álma, aki ma is arra vár, hogy valaki igazán szeresse őt. Mint megannyi hasonló témájú könyvben, ennek írója is abban találta meg saját felszabadulásának kulcsát, hogy megszakította a mérgező kapcsolatait és nekiállt meggyógyítani saját belső gyermekét. Utóbbihoz arra van szükség, hogy önmagunk szerető édesanyjává váljunk.
El kell ismernünk, hogy anyánk felelős a gyermekkori sérüléseinkért, máskülönben felnőtt életünkben is azzal az érzéssel fogunk küzdeni, hogy valami alapból hibás bennünk. Hiszen a bennünk élő gyermeknek sokkal könnyebb szégyent éreznie és önmagát okolnia, mint belátnia azt, hogy neki nem volt jó anyukája.
Ha és amennyiben édesanyánk nem bántalmazó, mérgező szülő és maga is hajlik egy minőségi kapcsolat kialakítására velünk, akkor érdemes megpróbálnunk immár felnőttként egy olyan egyenrangú kapcsolatot kialakítani vele, melyben mindkét fél tiszteletben tartja a másik határait. Ha viszont, ő nem hajlandó elismerni, hogy önálló, felnőtt emberek vagyunk és semmilyen szinten nem tartja tiszteletben a kéréseinket, akkor érdemes elgondolkodni a végső "szakításon". Ahogy a könyvben olvashatjuk:
nem tudunk kölcsönösségre épülő kapcsolatot kialakítani az anyánkkal, ha ő a bántalmazó kapcsolatok (mérgező szülőkről korábban itt írtam) értékrendje szerint él.
Alapvetően fontos, hogy ne várjunk olyasmiket édesanyánktól, amiket ő képtelen adni. Ha folyamatosan kritizál, ne tőle várjunk dicsérő, bátorító szavakat, ha sosem értette meg igazán, hogy nem a tulajdona vagyunk, ne várjuk, hogy valaha is elfogadja, mennyire különbözünk egymástól. A felismerések, hogy nem olyan családban nőttünk fel, amilyet megérdemeltünk volna, igazán fájdalmasak lehetnek. Még akkor is, ha tudjuk, a család legegészségesebb tagjai vagyunk, amiért felismertük, hogy valami nincs rendben.
Meg kell értenünk, hogy szüleink csak azt adták, amijük nekik is volt. Nagy valószínűséggel ők is sebzett emberek, akiknek nem volt lehetőségük vagy bátorságuk, hogy szembenézzenek a fájdalmukkal. Mindez persze nem azt jelenti, hogy együttérzésünk mellett kapcsolatot tartani is kötelező velük. A könyv szerzője végül amellett döntött, hogy megszakít minden kapcsolatot a családjával, mert nem lett volna képes meggyógyulni ott, ahol megbetegedett. Segítségével mi is képet kaphatunk saját sebzettségünk mértékéről, szembenézhetünk a múlttal, vállalhatjuk a felelősséget a jelenért és kezünkbe vehetjük az irányítást egy szebb jövőért. Bethany Webster hiánypótló könyve segít az anyaseb gyógyításában és abban, hogy anyák és gyermekeik kiegyensúlyozottabb életet élhessenek.
Az embereknek nem alapértelmezett joguk, hogy jelen vannak az életemben, hanem kiváltság, amelyet tőlem kaphatnak meg.
További írásaimat a Facebook oldalamon találod.
Tetszett a cikk? Oszd meg másokkal is!
Szólj hozzá a cikkhez