A fájdalom ambivalenciája
Zaklatottság, félelem, düh – csupán három kiragadott szó megannyi érzés közül, amiket akkor tapasztalhatunk magunkon, ha hatalmába kerít minket a fájdalom. Ugyanakkor ez a testünknek és lelkünknek egyaránt mostoha érzés hasznos is tud lenni nekünk, függetlenül attól, hogy ki vagy mi okozta.
A mindennapok forgatagában módfelett sok inger ér minket, amelyek gondolatok, érzelmek és érzések sokaságával borítják be elménket, majd kis üveggolyókhoz hasonlósan gurulnak szét a testünk különböző gödröcskéibe, okozva ezzel a testi tünetek kellemes és kevésbé kellemes széles skáláját. Magától értetődően mind szorosabb kapcsolatot ápolunk a pozitív, boldogságot, örömöt okozó eseményekkel, de van, amikor nem ezt a kártyát húzzuk…
Mihez kezdjünk, amikor eluralkodik rajtunk a sötétség, és minden nyugtalanná, nyirkossá és rémisztővé válik?
Kivédhetetlenek sajnos az olyan pillanatok és helyzetek, ahol sérülünk. Gyakorlatilag az ébredéstől az álomba merülésig, sőt, még álmainkban is megélhetünk traumákat, amelyeknek feldolgozása azonban kihat a következő cselekedetünkre, a hangulatunkra, okozva ezzel egy erőteljes pillangó hatást egész énünkre és életünkre. Ennek megállítása komoly, önismeretet és – jóformán – pszichológiai tudást igényel.
„Az inger és a válasz között van egy tér, és ebben a térben rejlik a mi szabadságunk, hogy megválasszuk a válaszunkat. Tehát bármidet, ami az életben van, elvehetik tőled, kivéve egyet: a választási szabadságodat, hogy hogyan reagálsz egy helyzetre.”
Victor Frankl, osztrák neurológus és pszichiáter fenti gondolatmenetét olvasgatva eszembe jut az Agymanók c. film, ahol az alapérzelmeink játékos vagy éppen dühös kis képződményekként szaladgálnak fel s alá a fejünkben, ahol minden egyes ingerre adnak valamilyen választ. Az idézet a döntési szabadságunkról szól, amely minden embernél eltérő, függően az örökölt tulajdonságoktól elkezdve a családi háttéren és szocializációs történeten át egészen az aktuális közegig, amelyben éppen legtöbb időt töltünk mindennapjainkban.
Ha elkezdünk kicsit magunkra figyelni, észrevehetjük, hogy ugyanolyan vagy nagyon hasonló helyzetekre egészen eltérő módokon reagálunk néha. A legtöbben ösztönösen adunk választ egy bántó mondatra vagy éppen arra, hogy ignorálnak minket. Jönnek az érzelmek, dühösek és szomorúak leszünk, sértettséget és megalázottságot is érezhetünk extrém helyzetekben. Ilyenkor tompul a tisztánlátás és a racionális megközelítés, hiszen érzelmeink által befolyásolt állapotban nagyon nehéz úgy megvédeni magunkat, úgy kommunikálni, hogy közben ne bántsuk meg a másikat, és az incidens tárgyától ne térjünk el. Alternatív megoldásként születik ilyenkor az indokolatlan védekezés, visszatámadás és agresszív viselkedés.
Tetszett a cikk? Oszd meg másokkal is!
Szólj hozzá a cikkhez