A barátom vagy. És a szerelmem. De vajon meddig elég ez?
Pedig most visszatudnak. Pedig most jelen vagyok a jelenben, és a jövőtervezésben egyaránt. És az otthon érzésében is. S ettől a hatalmas nagy impulzustól, amit önmagunkban élünk át, miközben kintről is kapjuk az információkat, hajlamosak vagyunk félelmet generálni.
De az, hogy szereted a másikat, még nem biztosíték arra, hogy sosem lesz vége a kapcsolatnak sőt. Attól mert van szeretet, még vége szakadhat valaminek belül, még pontot tehetünk a kapcsolatunk végére. A szeretet nem lehet kifogás arra, hogy benne ragadunk egy (rossz) párkapcsolatban, vagy házasságban. Az, hogy szeretlek, még nem lehet mentség arra, hogy bármit megtehetsz, mert úgyis ottmaradok melletted. Nem, nem fogok ottmaradni melletted, ha a pokolba lökjük egymást olyan szinten, hogy éget a vasvilla és beledöglünk mind a ketten. Nem fogok csakazértis ottmaradni melletted, mert olyan indokaim vannak a maradásra, hogy szeretem, hogy érzem, hogy összetartozunk. A szerelmet nagyon könnyű a legfőbb naivitásnak beállítani, közben pedig kicsit sem az. A szerelem nem naiv, hanem pusztán egy erődítmény, ami bástya lehet az emberben. De ez a bástya bármitől szétomolhat és tönkre mehet, még akkor is, ha látszólag minden a legkiegyensúlyozottabb és a legstabilabb. Nincs biztonsági kötél és biztonságos óvintézkedések. Egy párkapcsolatban nincsenek előre megírt szabályok, meg törvények. Vannak jelek, útmutatások, előzetes tudás, ami csak irányt mutathat nekünk, de sosem a végleges megoldást. Egy párkapcsolatban tűrni kell, méghozzá türelemmel úgy, hogy minden áldott másodpercben teszünk is azért valamit, hogy az egész kapcsolat működhessen hosszútávon is.
Az éppen adott boldogság, vagy harmónia még nem zárja ki az ürességet. Azt az érzést, ami a legváratlanabb pillanatban üti fel a fejét, és próbál figyelmeztetni arra, hogy valami nincsen rendben. Talán, amikor a másik a legalázatosabb, akkor érdemes egy kicsit aggódni. Az alázat olyan pusztító tud lenni, mint egy némán és szenvedélyesen végig süvítő tornádó: elég egy fél nap, és elpusztít mindent úgy, mintha soha nem is létezett volna.
A szeretleket és az otthont a legkönnyebb átfordítani a semmire. A semmit viszont már-már lehetetlen a mindenre visszapörgetni. Egy harmonikus kapcsolatban is felbukkanhat az üresség érzete, és ez nem szégyen, hiszen mindenkinél ott lappang. De vajon vagyunk annyira Összeszokottak és erősek, hogy elfogadva tovább lépjünk rajta? Vajon vagyunk annyira egymáshoz valóak, hogy elviseljük a belső szélvihart?
Tudod, egy párkapcsolat akkor jó, ha a terapeutád is egyben. Ott vagy, fejlődsz, mindent átélsz és aztán mégis mindig a közös úton fogjátok egymás kezét.
Miért vagy a párod mellett? Mi tart mellette? És magadat milyennek látod a párod mellett?
Tetszett a cikk? Oszd meg másokkal is!
Szólj hozzá a cikkhez